„Ne keresd a normalitást egy olyan emberben, aki hajlandó megöletni magát egy versenypályán körözve”

Azt hiszem a sporthoz fűződő vonzalmamat a szenvedély határozza meg leginkább. Az a tűz, az erő, amivel a versenyző végső erejéig küzd. Mindig is lenyűgözött, ha valaki maximálisan beleadta minden szenvedélyét abba a dologba, amit éppen csinált, legyen szó munkáról, sportról, bármiről.

A Rush (magyar cím: Hajsza a győzelemért) két szenvedélyes autóversenyző, az osztrák Niki Lauda és a brit James Hunt párharcát mutatja be, betekintést ad pályafutásuk egy szakaszába és a Forma 1 világába. A teljes életrajzot nem ismerhetjük meg, csupán egy 6-7 éves időszakot, közte két meghatárzó versenyt.

Német Nagydíj, 1976. augusztus 1.

Niki Lauda a verseny során balesetet szenved, kómába esik, súlyos égési sérülésekkel szállítják kórházba. 42 nappal a történtek után Monzában újra rajthoz áll .

Japán Nagydíj, 1976. október 24.

Az utolsó futam, ami a világbajnoki cím sorsáról is dönt. Lauda vagy Hunt? Szakadó esőben, veszélyes körülmények között indul a verseny. Lauda két kör után kiáll. Hunt a harmadik helyen végez, így egy ponttal ő nyeri a világbajnoki pontversenyt. Később Hunt beismerte, hogy neki is megfordult a fejében, hogy ne induljon a futamon, de élete lehetősége előtt állt.

Miért játszanak a halállal, kockáztatják az életüket hétről hétre az autóversenyzők? Milyen emberek ők? Milyen a versenyzők viszonya a pályán kívül? Vajon mi hajtja őket?

A szenvedély biztosan. De a film a többi kérdést is körbejárja. Bár Lauda és Hunt kapcsolatát úgy ábrázolja, mint akik a karrierjük kezdetén nem igazán szívlelték egymást, Lauda nyilatkozata szerint tisztelték egymást és Londonban többször együtt mentek szórakozni is.

Nemcsak a Forma-1 szerelmeseinek ajánlom.